Irisbus Crossway LE

27 downloads 1778 Views 849KB Size Report
IRISBUS CROSSWAY LE. CAMION TRUCK&BUS 2009/8 BUSZVILÁG. 38 a már tudjuk, hogy ez közel sem így lesz, legalább is egy-két évig biz- tosan, mivel a ...
38

CAMION TRUCK&BUS 2009/8 BUSZ VILÁG

KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉS JÁRMŰÁLLOMÁNY-FEJLESZTÉS

Irisbus Crossway LE – bemutatkozás Pécsen NEHEZEDŐ HELYI BUSZKÖZLEKEDÉS PÉCSETT

A mintegy 150 ezres lakosú Pécs helyi tömegközlekedésében a mai napig az Ikarusok meghatározó szerepet vállalnak. 78 darab kétszázas és négyszázas szériájú Ikarus dolgozik a 93 Mercedes mellett. A géppark elöregedését jól mutatja, hogy 3 éve egyáltalán nem volt új buszbeszerzés, az első Mercedes jövevények is elmúltak 9 évesek, míg a legfiatalabb Ikarusok is bőven túlléptek a tizedik életévükön, de megtalálható még a húsz év feletti, még harmonikaajtós 260-as is. Ezért egyre égetőbb a „választás”, hogy melyik legyen az az egy, de maximum két márka, amely felváltja az Ikarusokat. Keczer László a Pécsi Közlekedési Zrt. igazgatója azt ígérte, hogy a város utazóközönségének szempontjait maradéktalanul szem előtt tartva választják ki a legideálisabb szóló és csuklós járművet, lehetőleg egy típust, mely néhány éven belül meghatározója lesz a városi buszközlekedésnek.

M

a már tudjuk, hogy ez közel sem így lesz, legalább is egy-két évig biztosan, mivel a Crossway távozása után a pécsi közgyűlés elé vitte a kisebbségi tulajdonos Mecsekbusz Kft., hogy egy év haladékot kér az Ikarusok lecserélésével, és azt meg is kapta. Hogy mi fog történni pontosan egy év múlva egy magánbefektetőnél, – ahol közel sem biztos, hogy a profit háttérbe szorul az utaskiszolgálás színvonalának javításával szemben, ahol a város igen nagymérvű eladósodottsága miatt a helyi közlekedésre fordított támogatás összege évről évre csök-

ken, a költségek viszont folyamatosan nőnek – nem tudni. Ugyan némi bevétel-növekedést hozott az „egyajtózás”, mely kissé gondolatban át is átalakította a buszigényt, nem biztos hogy a minnél több ajtóval rendelkező szólók, csuklósok lennének a jövőben a legideálisabbak. Azonban tény az is, hogy a lassúbb utascsere megnövelte a menetidőt, mely egyrészről színvonalromlást eredményezett az utazóközönség felé, másrészt pedig a menetidők meghosszabbodása miatt a buszszükséglet igény nőtt meg, különösen a reggeli csúcsidőben. Ennek meg pont

azért egyre nehezebb eleget tenni, mert az igen öreg géppark, a takarékosabb és gyenge színvonalú karbantartásból bekövetkező javítási igény egyre csak nő. Így nagyon fontos lenne a legideálisabb jármű kiválasztása, mely egyszerre szüntetné meg a folyamatosan romló pécsi buszhelyzetet és adna új értelmet a pécsi helyi buszközlekedésnek. Ezért nagy reményekkel kezdte meg május végén 10 napos tesztútját az Irisbus Crossway LE, de vélhetően a busz távozásával a kérdések továbbra is fennállnak. Arra mindesetre jó képet adott, hogy bemutassa, hogy egy zsúfolt nagyvárosban hogy tud helyt állni egy 12 méteres alacsony belépésű jármű, annak minden sajátosságával a belvárosi zsúfoltságban és a peremkerületi „ráhordó” forgalomban.

Irisbus a középmezőnyben. Az Iribus típusválasztékát nézve talán egyedül a luxus-turista Magelys, amely többet hoz a legszükségesebbnél. A városi, elővárosi és távolsági vonaljáratra tervezett járművek nyújtják amit kell, de annál semmivel sem többet. Ez nem is feltétlen baj, sőt ha mindez a üzemeltető pénztárcáját kíméli, még hálát is ad a busz szolid vonalának, standard utastér kiképzésének. Így a 2 + 2 + 0 ajtóképletű jármű inkább a városi utazóközönségnek nyújtott újdonságaival, mintsem formájával melengette meg a város polgárainak szívét. Az alacso-

IRISBUS CROSSWAY LE

38-41 irisbus.indd 38

7/14/09 1:18:40 PM

BUSZ VILÁG CAMION TRUCK&BUS 2009/8

nyan húzódó ablaköv sejteti az alacsony padlószintet, a két 1200 mm szabad nyílású ajtó annak várható használatát, míg különösen a hátfal XXI. századi mivoltára utal. Azonban a frontjával sem kell szégyenkeznie, hiszen a hatalmas osztatlan szélvédő, a mögötte elhelyezkedő nagyméretű viszonylatjelző is kielégíti a mai kor igényeit. Ugyan az alul elhelyezkedő fényszórója a hagyományos formavilágot követi, de ez egyáltalán nem ront a busz amúgy jó értékein. A sötétített ablakok újabb érdekes színfoltot hoznak a helyi buszok világába, mert eddig ez nem volt divat. A túlzott színezettség szükségszerűtlen, de ha mégis ezt választja az üzemeltető, vigyázni kell, hogy az utastájékoztatás, ha az üveg mögött helyezkedik el, nappal is jó látható legyen.

Hatalmas belső tér „Egyajtózásról” lévén szó, felszállás szigorúan elöl történik. Hatalmas kifelé nyíló dupla ajtó, kényelmes fellépés, óriási két és fél méteres belmagasság. Ez fogadja az utasokat, akik a Crossway LE fedélzetére lépnek. Kifelé nyíló ajtók. Álljunk csak meg egy pillanatra. A busz síkjából közel 300 mm-t eltávolodó ajtóknál gond, hogy a pécsi buszmegállók nagy részénél találhatók nyomvályúk, és a sokszor indokolatlanul magas járdaszegélyek alkalmatlanná teszik az ilyen ajtóval rendelkező alacsonypadlós buszok használatát. Megoldást jelentene a megállókba történő beállás előtt a buszok padlószintjének megemelése, de ez azon túl, hogy veszít eredeti kényelmi funkciójából, lassítja a forgalmat, és mi van, ha a buszvezető elfelejti ezt megtenni. A legkézenfekvőbb persze a megállók átépítése lenne, de az újabb súlyos milliókba kerülne. Persze az infrastrukturális hiányosság mit sem csorbít a busz értékén, csak éppen ez az ajtómegoldás nem a baranyai megyeszékhelyre való. A buszban 38 ülőhely található, melyből kettő úgynevezett másfeles szélességű, és a tapasztalatok szerint az évek során igen kedveltté vált. Ehhez jöhet még egy kerekesszék, melynek helye a busz közepénél található ajtóval szembeni peronon került kialakításra. Ha tartózkodik a buszban kerekesszék 57, egyébként 62 álló utasnak jut még hely a járműben. Elméletileg, ugyanis ebbe beletartozik az a felület is, ahol a belmagasság már igencsak lecsökken. A leghátsó traktusban, a gépészet feletti területnél 1900 mm alá csökken az állómagasság. Így a 100 fő csak elméleti, holott a jó öreg 260-asunk nem több mint 20 üléssel gyakorlatban is tudta ezt a befogadóképességet. Itt már szembesülhetünk azzal a ténnyel, hogy e jármű nem kimondottan a zsúfolt nagyvárosi forgalomra készült. A közel 40-60%-os ülőhely-állóhely arány inkább az elővárosi forgalom berendezettsége, mintsem a belvárosi járatok

1

39

2

3

5

4

6

7



8

IRISBUS CROSSWAY LE

38-41 irisbus.indd 39

7/14/09 1:18:51 PM

40

CAMION TRUCK&BUS 2009/8 BUSZ VILÁG

kialakítása. Egy Pécs peremterületi igény ∂kielégítésére, Vasas, Hird lakóinak szállítására megfelelő az ilyen felszereltségű busz, de sűrű megállókkal és nagy utascsere igénnyel rendelkező vonalon már nem. A Low Entry, vagyis alacsony belépésű jármű kialakítása egyértelműen felezi az utasteret, mégpedig a hátsó ajtó után. Addig kényelmes, lépcső nélküli, teljesen sík kialakítású

a padló, míg a hátsó ajtó után következnek a megpróbáltatások, a lépcsők, a dombok. Ez a világon minden Low Entry busznál így van, hiszen a hátsó gépészet a hagyományos buszokéval teljesen megegyező. Így itt is megtalálható a két 210 mm-s lépcső, valamint az onnan még tovább emelkedő padlószint. Ez ismét korlátozhatja valamelyest az optimális felhasználhatóságot. Kedvezőtlen az

2

1

3

5

4

6

8

7

intenzív és gyakori utasmozgás, a hátsó részben. Azon túl, hogy a lépcsőkkel már a 800 mm-es padlószintnél tartunk, a komfortnál és a kényelemnél fontosabb azonban, hogy a nem várt buszmozgások miatt lépcsőn történő leesések, utasbalesetek könnyen előfordulhatnak, ha a hátsó részben is utaznak állva. Az alacsony belépésű buszok nemzetközi felhasználásai azt mutatják, hogy a lépcső utáni részben, melynek ülésezettsége sűrűbb, már csak a szabad ülés reményében mennek hátra az utasok. De kanyarodjunk vissza a Crossway LE-hez, melynek alsó, síkpadlós része hibátlan. A mellső kerekek közti folyosó tágas, ez köszönhető a független kerékfelfüggesztésnek, mely egyúttal kiváló menetkomfortot biztosít a járműnek. Az utasok méretüknek megfelelően választhatnak. A magasabbak az 1950 mm magasan található vízszintes rudakat, míg az alacsonyabbak a függőleges oszlopokat választhatják fogódzkodáskor. Akik pedig leülnek azok a kényelmes lengyel Ster üléseken foglalhatnak helyet és választhatnak, hogy menetirányban vagy háttal kívánnak utazni. Az ülések az alacsonypadlós részben is dobogóra kerültek, de ez ismét egy jellegzetessége az ilyen kialakítású buszoknak. E kis kényelmetlenség az ára a lépcsőnélküliségnek. Elől az üléstávok mérete a város-elővárosi forgalomnál elfogadható 710 mm. Ugyanez az érték leghátul már szűkös. Ide mindenképpen csak a „kiváló lábbal” rendelkezők üljenek, különösen a leghátsó sorba. Az alacsonypadlós résznél kicsit magasra került az ablakpárkány az ülések pozíciójához képest. A hátsó részben, különösen leghátul a kilátás panorámás akár oldalra, akár előre a jármű belsejébe tekintünk. Nem volt kielégítő viszont a szellőzés. A két hagyományos tetőszellőzőn kívül az ablakok felső negyede volt csak elhúzható. Ez azonban megoldható, hiszen kérhető ez felső harmadban, felesben nyitható ablakokkal, de a légkondicionáló is megtalálható a rendelési opciók között. A leszállási szándékunkat 5 helyen jelezhetjük (plusz egy kerekesszék jelző), mely kicsit kevés. A jármű elhagyására egy széles, dupla szárnyú kifelé nyíló ajtón nyílik lehetőség, a 330 mm-es padlószint még tovább süllyeszthető 70 mm-t. Továbbá itt található a mechanikus működtetésű, kerekes székek mozgását segítő rámpa is. Elegendő egy leszálló ajtó a szóló buszon? Egy újabb felvetés ott, ahol megszokhattuk, hogy leghátul is található egy ajtó. A gyors utascseréhez, utasáramláshoz, akkor amikor minden ajtón le és felszállni egyaránt lehet mindenképpen jó a háromajtós szóló változat. Azonban akkor, amikor a felszállás csak az első ajtón lehet, amit már egyre több városban és vonalon vezetnek be, nem feltétlenül szükséges a harmadik ajtó megléte, hi-

IRISBUS CROSSWAY LE

38-41 irisbus.indd 40

7/14/09 1:19:07 PM

BUSZ VILÁG CAMION TRUCK&BUS 2009/8

szen a jegykezeléssel, bérletellenőrzésekkel vélhetően több idő elmegy, mint ahogy a leszállni szándékozó utasok elhagyták volna a buszt. A leghátsó ajtó megléte ez esetben inkább már csak pszichikai szükség. Nincs a hátsó részbe „bezárva” az utas, ahol a rendelkezésre álló tér is már kisebb mint elől. Igaz, hogy itt már akár 3 lépcsőn kellene lejutni, és vélhetően nem ezt, hanem a kényelmesebb lépcső nélküliséget fogja választani a leszállni szándékozó, de a tudat benne él, hogy ha kell, mehetek hátra is, nem érzi azt, hogy sarokba szorították, zsákutcába van, elzárva minden menekülési útvonaltól.

(Busz)vezetői dicséret Egyedül talán a klimatizálás hiánya az, amit a buszvezető hiányol(hat) a napi munkája során a Crossay LE vezetésénél. És a kényelmetlen beülést a vezetőülésbe, amelyet az automata váltó kezelôszervének rossz elhelyezése okoz. Az informatív, minden szükséges adattal rendelkező műszerpult kiváló. A kormányon található vezérlőgombok segítségével a fedélzeti computer adatai jeleníthetőek meg, valamint itt található a rádió vezérlője. Egyébként a tesztbusz műszerfala kopár volt, hiszen még a rádió sem volt beépítve a járműbe. De a helye a műszerfalon jobb oldalt, kényelmes pozícióban ott volt, csak úgy, mint a számos egyéb plusz funkciót tartalmazható opciók kapcsolói. A kilátás nagyon jó a nagyméretű szélvédőn, a viszszapillantók pozíciója ideális, viszont nyitott első ajtónál a jobb oldali tükör szinte használ-

hatatlan, a hátsó ajtónál történő utasmozgás szinte követhetetlen. A busz fordulékonysága, mely köszönhető a független mellső felfüggesztésnek példátlanul jó, a 6 méteres tengelytáv ellenére 22 200 mm a fordulókör átmérő. A 7,8 literes 330 lóerős Cursor motor még 18 tonnával is szinte repítette a buszt a vasasi dombon, sőt még a domb közepén lévő megállóból történő indulás után is látványos gyorsulást sikerült elérni. Kétségtelen, hogy egy olyan városban, ahol jelentős emelkedőkkel kell megküzdeniük a buszoknak, szűkség van egy 330 lóerő körüli motorra a szóló és ennél még egy kicsit erősebb erőforrásra a csuklósok esetében.

Alacsonypadlós vagy alacsony belépésű buszok? Mivel Pécsett már üzemelnek alacsonypadlós járművek (Mercedes-Benz Citaro), melyeket az utasok nagyon szeretnek, így jogos a kérdés, hogy miért csak egy részében alacsonypadlós buszt tesztel az üzemeltető, hiszen mind az Irisbusnak, mind pedig egyéb más gyártónak megvan a busz teljes hosszában végig húzódó alacsonypadlós kialakítású szóló és csuklós változata, mely rendelkezik az utazóközönség által elvárt 3 illetve 4 ajtós kialakítással. A válasz a pénzben keresendő, annak ellenére, hogy a szakemberek is tudják, mi a legtökéletesebb a belvárosi zsúfolt járatokra. Egy végig alacsonypadlóval rendelkező busz és egy low entry busz vételára között azonos

41

felszereltségi szinten 20-25%-os különbség van, természetesen a gépészetében, építésében bonyolultabb kialakítást igénylő alacsonypadlójú busz rovására. Persze ez nem jelenti azt, hogy bizonyos járatokon, viszonylatokon nem lehet jó választás a kétajtós Low Entry busz, akár egy ilyen Irisbus Crossway LE. De csakis ezekre a járatokra.

Összegzés Amit a pécsi utazóközönség itt láthatott, utazhatott rajta, ismerkedhetett vele, egy újdonság Pécsnek, de nem újdonság a szakmának, hiszen az Irisbus Crossway LE típust a 2007-es kortrijkki Busworld-ön mutatták be. Jól kiforrott gépészet, nem extravagáns, de modern karosszéria, jó minőségű munka, belső végszerelés, kényelmes tágas utastér, stabil magyarországi márkaszerviz hálózat jellemzi a járművet. Ez az amit biztosítani tud az Irisbus Crossway LE. Már csak a megfelelő felhasználási területet kell megválasztania a vásárlónak. Ebbe a busznak beleszólási joga nincs, tehát ha valami rosszul működik, nem biztos, hogy a busszal van a baj. Roszprim

1. A 330 LE-s Iveco Cursor motor szinte repítette a 18 tonnás járművet 2. Rendes „fordában”, vagy kisegítô járatként közlekedett 10 napig az Irisbus Crossway LE

2

1 IRISBUS CROSSWAY LE ELÔVÁROSI AUTÓBUSZ MÛSZAKI, MÉRET- ÉS TÖMEGADATOK Motor: Iveco Cursor 8 – 6 hengeres soros álló turbómotor, levegő visszahűtéssel Euro-5 károsanyag gázkibocsátási értékkel • Motor térfogat: 7990 cm³ • Furat x löket: 115 x 125 mm • Max. teljesítmény: 243 kW (330 LE) 1550–2050 ford percnél • Max nyomaték: 1500 Nm, 1125 és 1550 ford/perc között Sebességváltó: Voith Diwa5 típusú, automata sebességváltó, beépített retarderrel. Fékek: Minden keréken tárcsafékszerkezet ABS-sel és ASR-rel. Tengelyek, rugózás: Elöl: független kerékfelfüggesztés, 2 légrugóval, 2 lengéscsillapítóval, elektronikus szintező-

vel. Hátul: Meritor hátsó tengely 4 légrugóval, 4 lengéscsillapítóval, stabilizátorral, 2 szintezőérzékelővel. Méret- (mm) és tömegadatok (kg): Hosszúság: 11 995 • Szélesség 2550 • Magasság: 3145 • Tengelytáv: 6030 • Túlnyúlás elöl: 2673 • Túlnyúlás hátul: 3292 • Terepszög elöl: 7 fok • Hátul: 7 fok • Megengedett össztömeg 18 000 •

Mellső tengely terhelés: 6500 • Hátsó tengely terhelés 11 500 Belépő magasság: elöl és középen 320-330 mm • Álló magasság: elől 2500 mm • Padlómagaság: hátul 800900 mm (hátrafelé emelkedik) Ülőhelyek száma: 38 + 1 fő kerekesszék + 1 fő gépkocsivezető Állóhelyek száma: 57 fő kerekesszék

szállításakor, 62 fő kerekesszék nélkül (8 fő/m²-nél) Fordulókör átmérő: 22 200 mm Ajtók szélességei: 1200 mm Üzemanyagtank térfogata: 210 liter, jobb oldali töltőcsonkkal AdBlue tartály térfogata: 60 liter, jobb oldali tankcsonkkal Gumiméret: 275/70 R 22,5

Ajtóképlet és üléskiosztás

IRISBUS CROSSWAY LE

38-41 irisbus.indd 41

7/14/09 1:19:25 PM