Michel Houellebecq

Michel Houellebecq Michel Houellebecq 1958. február 26-án született Michel Thomas néven Réunion szigeten, Franciaország tengerentúli megyéjében. Szülei (édesapja magashegyi vezető, édesanyja aneszteziológus volt) nem sok ügyet vetettek rá, és négy évvel fiatalabb lány féltestvére születése után, hatéves korában kommunista nagymamájához került – írói álnévként nagymamája leánykori nevét vette fel. Houellebecq előbb Dicyben (Yonne megyében), majd Crécy-la-Chapelle-ben élt. A meaux-i Henri Moissan gimnázium bentlakó növendéke volt; osztálytársai már akkor felfigyeltek különleges intelligenciájára, elemzőkészségére, és arra, hogy a korabeli fiúkhoz képest különleges távolságtartással figyeli az eseményeket. „Einsteinnek” nevezték. Houellebecq tizenhat éves korában felfedezte Lovecraftot – nyilván magára ismert az író következő mondatában: „Soha nem veszek részt abban, ami körülvesz, sehol nem vagyok a helyemen.” Az egyetemi előkészítő osztály után, tizenhét évesen beiratkozott az Agrártudományi Főiskolára. 1980-ban megszerezte az agrármérnöki diplomát; még ebben az évben feleségül vette legjobb barátja unokahúgát. Nem talált munkát, nehéz anyagi körülmények között élt. 1981-ben megszületett a fia, Étienne. Ezután hamarosan elvált, 1998-ban nősült újra, Marie-Pierre Gauthier-t vette feleségül. Irodalmi karrierje húszéves korában indult, amikor több költői körnek is tagja lett. 1985-ben megismerkedett Michel Bulteau esztétával, a Nouevelle Revue de Paris szerkesztőjével, aki elsőként közölte a verseit; ezzel egy azóta is töretlen barátság vette kezdetét. Bulteau azt is felajánlotta Houellebecq-nek, hogy az általa (Bulteau által) életre hívott Infréquentables (Gyanús alakok) sorozatban publikálja a műveit. Michel Houellebecq ebben a sorozatban jelentette meg 1991-ben Contre le monde, contre la vie (Szemben a világgal, szemben az élettel) című Howard P. Lovecraft-monográfiáját. Még ebben az évben megjelent Rester vivant (Életben maradni) című esszékötete a Différence kiadónál, majd 1992-ben, ugyanennél a kiadónál napvilágot látott La Poursuite du bonheur (A boldogság nyomában) című első verseskötete is, amelyet Tristan Tzara-díjjal jutalmaztak.

1994-ben a Maurice Nadeau kiadónál megjelent Extension du domaine de la lutte (A harc területének kiterjesztése) című első regénye, amelyet több nyelvre is lefordítottak, és amely a szélesebb közönség előtt is ismertté tette a nevét. Több folyóirat is közölte az írásait (L'Atelier du roman, Perpendiculaires – innen később kizárták –, Les Inrockuptibles). 1996 óta a Flammarion kiadónál jelentek meg a művei, a szerkesztője Raphaël Sorin volt. Második, Le Sens du combat (A harc jelentése) című verseskötetével 1996-ban elnyerte a Prix Flore-t (a Flore-díjat). Az erre az alkalomra átdolgozott Rester vivant és La Poursuite du bonheur 1997-ben egy kötetben jelent meg. 1998-ban egész addigi életművével elnyerte a Grand Prix National des Lettres Jeunes Talents-t (az Ifjú Tehetségek Nemzetközi Irodalmi Nagydíját). 1998-ban jelent meg Interventions (Hozzászólások) című kritika-gyűjteménye és Les particules élémentaires (Elemi részecskék) című második regénye, amelyet huszonöt nyelvre lefordítottak, és elnyerte a Prix Novembre-t (a November-díjat, amely afféle ellen-Goncourt-díjnak számít). 1999-ben Philippe Harellel filmforgatókönyvet írt az Extension du domaine de la lutte-ből, amelyből Philippe Harel rendezett filmet. Ebben az évben jelent meg Houellebecq újabb, Renaissance című verseskötete. 2000 tavaszán a Tricatel cégnél lemeze jelent meg, Présence humaine (Emberi jelenlét) címmel, amelyen ő maga olvassa fel a verseit, Bertrand Burgalat zenéjére. Lanzarote című könyve a Flammarionnál jelent meg 2000 tavaszán, dobozos kiadásban, amelyben a szöveg mellett helyet kaptak Houllebecq Lanzarote szigetről készített fényképei is. Michel Houellebecq néhány évig Írországban, Cork megyében élt, itt írta meg harmadik, Plateforme (a magyar kiadásban: A csúcson) című regényét. Eztán Spanyolországban telepedett le, itt írta meg La possibilité d'une île (Egy sziget lehetősége) című regényét, ami 2005. augusztus 31-én jelent meg Franciaországban, majd ezzel szinte egy időben Németországban, Spanyolországban, Olaszországban... Ezzel a regényével 2005-ben elnyerte a Prix Interallié-t (az Interallié-díjat). 2010. szeptember 4-én jelent meg La carte et le territoire (A térkép és a táj) című regénye a Flammarion kiadónál. 2010 novemberében ezért a könyvéért megkapta a Goncourt-díjat. IMPAC-díj Michel Houellebecq 2002. június 15-én Dublinban az Elemi részecskékért

elnyerte a nemzetközi irodalmi IMPAC-díjat, melyet ez alkalommal először ítéltek oda francia írónak. Houellebecq a díjért járó jutalmat megosztotta a mű angol fordítójával, Frank Wynne-el. Schopenhauer-díj Spanyolországban Michel Houellebecq elnyerte a Schopenhauer-díjat. A díjat Catherine Millet adta át Murciában. A per 2002. szeptember 17-én a Lire magazinnak adott, csonkított interjúját követően több muzulmán szervezet, valamint a párizsi Nagymecset vezetője beperelte Michel Houellebecq-et faji és vallási gyűlölet szításáért. Bár az értelmiségiek és olvasói mozgósításának, valamint az ügyvédjének, Emmanuel Pierrat-nak köszönhetően felmentették, a per olyan mélyen megviselte Houellebecq-et, hogy elhatározta: soha többé nem ad interjút, és Spanyolországba költözik, ahová hosszú időre visszavonul. Két év után bejelentette, hogy 2005-ben új regényt jelentet meg, melynek a munkacíme: A sziget, valamint, hogy filmet is rendez. E terv megvalósítása érdekében kiadót váltott, a Fayard-hoz szerződött, ahol újra kapcsolatba lépett korábbi szerkesztőjével, irodalmi vezetőjével, Raphaël Sorinnal, akivel soha nem szűnt meg teljesen a kapcsolata. Michel Houellebecq regényei: Extension du domaine de la lutte (A harc területének kiterjesztése) (Éditions Maurice Nadeau, 1994) A regényről: A körülötte élő emberek egy kis szeretetért, szexuális élvezetért vagy a pénzért ölik egymást. Ő technikus és informatikus: benne nincsenek ilyen nagy ambíciók. Az élete banális csalódások sorozata, a társadalmi támpontok szétporladnak. Elveszíti a munkáját, és nem talál nőt magának. A gyermekkor véget ért, és érzi, ahogy a depresszió fenyegetően kiterjeszti fölötte sötét szárnyait. Fejlődési regény: az undor felé fejlődésé.

Idézetek: „Olyan keveset éltem, hogy hajlamos vagyok úgy képzelni: nem is halok meg soha. Valószerűtlennek tűnik, hogy egy emberi élet ilyen kevésre redukálódjék. Az ember önkéntelenül is úgy hiszi, hogy előbb-utóbb majd csak történik valami. Mélységesen- mély tévedés. Az élet nagyon is lehet egyszerre rövid, és üres.” „Végül rájövök, hogy különbözöm tőlük, bár nem tudnám pontosan megfogalmazni, miben is áll ez a különbség.” Les particules élémentaires (Éditions Flammarion, 1998)

Elemi részecskék (Magvető, 2001 Ford: Tótfalusi Ágnes)

A regényről: Az Elemi részecskék kegyetlen regény egy testvérpárról: Michel híres tudós, Bruno irodalomtanár és író. Míg Bruno a szexualitásban keresi az élet értelmét, Michel a tudomány falai közé zárja magát, de kapcsolatokkal vagy anélkül, az eredmény a végtelen magány. A testvérek beszélgetéseinek legfőbb témája a társadalmi és emberi kapcsolatok megváltozása a XX. század végén. Houellebecq kiváló humorérzékkel festi le a new age-es világot, a hitek, filozófiák, ezoterikus tanok kavalkádját, a megváltás megannyi megvásárolható segédeszközét. Idézetek: „Michel aznap este talált magáról egy kis fényképet, amely a charny-i általános iskolában készült róla, és sírva fakadt. A kisfiú a padjában ült és nyitott könyvet tartott a kezében. Mosolyogva nézett a fényképezőgép lencséjébe, ragyogóan boldog és bátor tekintettel, és a legérthetetlenebb az volt az egészben, hogy ez a kisfiú ő maga volt. Ez a kisfiú megcsinálta a feladatait és bizakodó komolysággal tanulta meg a leckéjét. Kilépett a világba, felfedezte a világot, és a világ nem keltett félelmet benne. Kész volt arra, hogy elfoglalja a helyét az emberek társadalmában. Ez mind benne volt a kisfiú tekintetében. … Az idő banális titok, és minden úgy történt, ahogy történnie kellett – ismételgette

magában Michel. A tekintet fénye kialszik, a boldogság és a bizalom eltűnik.” „A nap már teljesen áttört a ködön, és fehér fénybe vonta a vidéket. Az egész tó felragyogott, fürdött a fényben. A látóhatáron a Twelve Bens Mountains világosszürke-sötétszürke hegyláncai úgy torlódtak egymásra, mint egy álom filmtekercsei. Mindketten hallgattak.” „Michel otthon töltötte az estét... Eszébe jutott, hogy tizenhárom vagy tizennégy éves korában kicsi izzókból lámpácskákat csinált magának, kis szerkezeteket, amelyeket állandóan ki-be kapcsolgatott. Eszébe jutott egy kis motoros repülőgépmodell is, a nagymamájától kapta, és sohasem sikerült összeszerelnie. Szép, khakiszínű kis repülőgép volt, de végül a dobozában maradt. Létezésének, amelyet a kor szellemi áramlatai határoztak meg, lám, mégiscsak voltak egyedi vonásai is. Vannak lények, és vannak gondolatok. A gondolatok nem foglalnak el teret. A lények elfoglalják a tér egy darabját, látjuk is őket. A képük megjelenik a szemlencsén, áthalad az érhártya folyadékán, és eléri a retinát. Michel ott ült egyedül a kihalt házban, és csendesen figyelte az emlékek szerény felvonulását. Az este folyamán szép lassan eltöltötte egy határozott gondolat: hamarosan újra dolgozni fog.” Plateforme (Éditions Flammarion, 2001)

A csúcson (Magvető, 2003 Ford.: Tótfalusi Ágnes)

A regényről: Houellebecq ebben a művében a szexturizmus témáján keresztül a tőle megszokott tabudöntögető és politikailag cseppet sem korrekt stílusban a nyugati társadalmak érzelmi kiürültségét és kielégítetlen szeretetéhségét mutatja be; a látszólag cinikus, de valójában fájdalmasan érzelmes regény a szerelem nélküli élet élhetetlenségéről szól. Idézetek: „Leültem a fürdőlepedőre, és kicsit előrehajoltam. Think different, ismételgettem. Láttam már női mellet, simogattam és csókolgattam már jónéhányat; most mégis meg voltam bénulva. Idáig is sejtettem, hogy

Valérie-nek csodálatos melle van; de a valóság még annál is rosszabb volt. Egyszerűen képtelen voltam elszakítani a tekintetemet a mellbimbóiról, a mellbimbók szegélyéről; észre kellett vennie, hogy bámulom. Vajon mi jár egész pontosan a nők fejében? Túl könnyen elfogadják a játékszabályokat. Néha, amikor egy tükör előtt állva meztelenül vizsgálgatják magukat, nagyon tárgyilagos lesz a tekintetük, hidegen felmérik a csábító képességeiket – egyetlen férfi sem lenne képes ilyesmire. Én sütöttem le először a szemem.” „Leszáll az este, a sörözők homlokzatán kigyulladnak a sokszínű lámpafüzérek. A nyugdíjas németek letelepszenek az asztalok mellé, súlyos mancsukat fiatal kísérőjük combjára teszik. Ők minden más népnél jobban ismerik a szégyent és a szorongást, és szükségük van egy édes test, egy puha és friss bőr érintésére. Ők minden más népnél jobban vágynak a megsemmisülésre.” „Most már megértettem a halált; nem hiszem, hogy túl sok fájdalmat okozna nekem. Megismertem a gyűlöletet, a megvetést, a csömört, és még sok más dolgot; sőt, megismertem a szerelem rövid pillanatait is. Semmi sem marad meg belőlem, és nem is érdemlem meg, hogy bármi is megmaradjon; akárhonnan nézzük, középszerű lény vagyok.” La possibilité d'une île (Libraire Arthème Fayard, 2005) Ágnes)

Egy sziget lehetősége (Magvető, 2006 Ford.: Tótfalusi

A regényről: Az Egy sziget lehetősége Michel Houellebecq negyedik regénye. A klónozás témájával foglalkozik, egy új faj létrehozásának lehetőségét elemzi, az írónak a kortárs társadalommal, jelesül a férfiak és a nők viszonyával kapcsolatos megjegyzéseivel fűszerezve. Houellebecq kíméletlen könyvet írt az emberiség pusztulásáról és az emberi faj leépüléséről: a ridegség alatt parázsló kétségbeesés arra figyelmeztet, hogy az utolsó órákban járunk. Idézetek: „Persze, mint minden normálisan működő férfit, engem is elfogott az undor,

amikor megláttam egy csecsemőt; és arról is szilárdan meg voltam győződve, hogy a gyerekek afféle születetten kegyetlen, ártalmas törpék, akikben már születéskor megjelennek a faj legrosszabb jegyei, és akiktől a háziállatok is bölcs óvatossággal fordulnak el.” „Amikor eltűnik a szexualitás, a másik teste hirtelen élesen láthatóvá válik, enyhén ellenséges fényben: a zajok, a mozdulatok, a szagok; egy olyan test puszta jelenléte, amelyet nem szabad megérinteni, egy érintéssel szentté avatni, lassan kín forrásává válik – sajnos ezt ismerjük. A gyöngédség szinte azonnal eltűnik, amint eltűnt az érzékiség; a testiségtől megtisztult kapcsolat, a lelkek felsőbbrendű egyesülése, és semmi ehhez hasonlító nem létezik, és nincs semmi, ami akárcsak célzatos módon is megidézhetné. Amikor a testi szerelem eltűnik, minden eltűnik; komor, tompa rosszkedv tölti be az egymás után következő napokat. És a testi szerelemmel nemigen voltak illúzióim. Fiatalság, szépség, erő: a testi szerelem alapfeltételei pontosan ugyanazok, mint a nácizmus alapfeltételei. Mindent összevéve: jó nagy szarban voltam.” La carte et le territoire A térkép és a táj (Michel Houellebecq et Flammarion 2010) (Magvető, 2011 Ford.: Tótfalusi Ágnes) A regényről: Ha Jed Martin, e regény főszereplője mesélné el önöknek ezt a történetet, talán egy cirkókazánnal kezdené, amely egy bizonyos december 15-én mondta be az unalmast. Vagy az apjáról beszélne, az ismert és megszállott építészről, akivel olyan sok szentestét töltöttek el kettesben. És biztosan szóba kerülne Olga, a szép orosz nő is, akivel Jed a karrierje kezdetén találkozott, amikor a Michelin térképekről készített fényképeiből rendezett kiállítást. Mindez még azelőtt történt, hogy a „mesterségek” elnevezésű festménysorozata világszerte ismertté tette a nevét. Jednek végül azt is el kellene mesélnie, hogyan segített a rendőrségnek megoldani egy borzalmas bűnügyet. Művészet és pénz, apa-fiú kapcsolat, a turistaparadicsommá vált Franciaország – ezekről mind szó esik ebben a sokrétű, lenyűgöző regényben.

Idézetek: „– Egy nagy kiállítást tervezek tavaszra – bökte ki végül Jed. – Bár elég lassan haladok. Franz, a galériásom azt szeretné, ha egy író írná meg a katalógus előszavát. Houellebecq-re gondolt. – Michel Houellebecq-re? – Ismered? – kérdezte Jed meglepetten. Soha nem hitte volna, hogy az apját még érdekelheti bármilyen művészeti alkotás. – A nyugdíjasotthonnak van könyvtára, ott olvastam két regényét. Szerintem jó író. Nagyon kellemes olvasni, és elég találó képet fest a társadalomról. Válaszolt már neked? – Nem, még nem… – Jed agya sebesen pörgött. Ha valaki, aki olyan messzire jutott már a sötét úton, a Halál Árnyékának Völgyében, mint az apja, felfigyelt Houellebecq létezésére, akkor az író nyilván tudhat valamit.” „– December elején megpróbáltam verset írni a madarakról, éppen amikor maga meghívott a kiállítása megnyitójára. Vettem egy madáretetőt, és kitettem néhány darab szalonnabőrt; nagyon hideg volt, már közel járt a tél. Sok madár látogatta meg a madáretetőt. Pintyőkék, köviverebek, vörösbegyek... Örültek a szalonnabőrnek, de hogy erről verset írjon az ember... Végül a kutyámról írtam verset.” „Amikor öt körül búcsút vett az apjától, a lenyugvó nap rézsútos sugarai csodálatos aranyfényben ragyogtak. A zúzmarától csillogó fűben verebek ugrándoztak. A bíbor és skarlátvörös árnyalatokban pompázó felhők tépett, különös formákat rajzoltak ki a lenyugvó nap előtt. Aznap este képtelenség volt tagadni, hogy a világban jelen van bizonyosfajta szépség.” Lanzarote (Éditions Flammarion, 2000)

Lanzarote (Magvető, megjelenés alatt)

A regényről: Egy agglegény története, aki úgy dönt, hogy az új évezred első hetét Lanzarote-on, a Kanári-szigetek egyik vulkáni szigetén tölti el. A regényben nem túl hízelgő utalásokat találunk a muzulmán vallásra és a Guide du Routard útikönyvekre, szó esik benne a szerelmi érzések elsorvadásáról, az erőszakos, szomorú és nárcisztikus testi szerelem kivirágzásáról, a tömegturizmusról, a pedofíliáról, és nem utolsósorban az emberi

klónozásról. A Lanzarote tulajdonképpen az Egy sziget lehetősége előképének is tekinthető, de önmagában is élvezhető, tartalmas kisregény.